kutya az autóban

2012. január 10.

Az első nagy nap

Emlékszem, amikor kilenc éves gyermekként hozzánk került Dixie, a németjuhász kölyök. Folyton az ölemben volt, állandóan puszilgattam, gügyögtem neki. Úgy tűnik az anyai ösztönök, a gondoskodás, a szeretet kifejezése már apró korunkban is megmutatkozik. Ezek a tulajdonságok hasznunkra válhatnak, kiváltképp, ha gyerekünk születik, ha viszont kölyökkutya kerül a házhoz, átokká válhat. Ha bátyám nem szólt volna rám a kezdetekkor, hogy fejezzem be a kutya kényeztetését, ahogy akkor ő mondta, azért mert elfostosodik a kutya, soha nem alakulhatott volna ki olyan mély baráti kapcsolat köztem és Dixie között, ami valójában létrejött. Íme, néhány tipp, hogy kezeld, ha átgondoltan és felelősségteljesen kutyát vállalsz.

Általános hiba, ha meglátjuk álmaink kutyáját és kiválasztjuk az alomból, hogy felemeljük, és úgy cipeljük ki a kocsihoz, ezzel végleg elválasztjuk a kicsit korábbi családjától. Miért emeljük fel? A nagyobb madarak, mint a sólyom, a keselyű tény, hogy zsákmányát felülről csípi el, és a magasba rabolja. Kellemes érzés lehet ez egy egérnek például, vagy egy kistermetű, akár kölyökkutyának? Van, amikor az anyakutya is megemeli kölykét, de azt csak abban az esetben teszi, ha a kicsi egyedül nem boldogul, akkor sem úgy fogja meg, mint mi a csecsemőket vagy a kölyökkutyákat. Az álltok a grabancuknál, a kölyök füle mögötti bőrnél húzzák fel utódjaikat.

Egy kutya számára, aki még életében nem látott és ezáltal valószínűsíthető, hogy nem is utazott autóban, ijesztő élmény lehet, ha akaratán kívül beletesszük ebbe a számára hangos dobozba, ahol nincs semmilyen fix, stabil felület.

Ezért kell elérnünk azt, hogy a kocsihoz vezető, és az autóba belépő első hatalmasnak tűnő utat, a kicsi maga tegye meg. Hogyan? A grabancánál fogva csak annyira emeljük meg a kölyköt, hogy mellső lábai a kocsihoz érjenek, ezután reflexből mögé rakja hátsó tappancsait is, így bár segítettünk neki a belépésben, mégsem tettük meg helyette a kocsiba vezető utat. Ez mindenre igaz, ha jó kutyát szeretnénk nevelni. Soha, de soha ne csináljunk meg semmit helyette, maximum csak mindennek a felét. Mint mi emberek is jobban értékeljük azt, amit magunknak köszönhetünk, úgy a kutyának is az a legnagyobb jutalom, ha képes lesz valamire, legyen szó arról, hogy leüljön, vagy a „gyere” vezényszóra, visszamenjen gazdájához.

Ha otthonunkhoz érünk, érdemes nem rögtön bemenni a kölyökkel, hanem egy rövidke sétát tenni a ház előtti utcán. A séta, a követés lehetősége ugyanis megnyugtatatja az ebet, és ezáltal alakulhat ki bármilyen kötelék ember és kutya között. Ha vége a kis járásnak, akkor fontos, hogy a kölyök a házba, csak másodikként léphessen be. A küszöböt ugyanis mindig az lépi át először, aki uralja azt a területet. Ez igaz a sétákra is, ha hagyjuk, hogy kutyánk szinte kirántson minket a pórázzal a lakásból, hogy végre dolgát végezhesse, biztosak lehetünk benne, hogy a sétáltatást nem mi uraljuk, hanem ebünk.

A gazdik többsége első alkalommal mindent megengednek a kölyöknek, például azt is, hogy a ház új lakója mindent körbeszaglászhasson. Ezt azért nem szabad megengedni, mert így rögtön az első nap túlzott szabadságot adunk a kutyának, amire később is igényt tart majd. Érdemes nem megijeszteni őt egy hatalmas lakással, ahol nem tudja hol a helye. Kerítsünk el neki egy kisebb sarkot, ahonnan még éjszaka is láthatjuk és hagyjuk ott megnyugodni.

Sokszor anyai ösztöneinktől vezérelve, ha a kicsi vonyít, sírni kezd, rohanunk hozzá, akár hajnalok hajnalán, hogy megnyugtassuk, pont úgy, ahogy azt csecsemőnkkel tennénk. Itt szögezzük le, hogy egy nyolc hetes kutya sokkal, de sokkal intelligensebb, mint egy nyolc hetes csecsemő. A kutyák ugyanis ebben a szakaszban gyorsabban fejlődnek, mint a gyerekek. Egy kutyának kölyökkorában nem arra van szüksége, mint egy babának. Tény, hogy az első napokban, ha kölyökkutyát vállalsz nem lesz sok nyugodt éjszakád, viszont annál hamarabb átaludhatod az estéket, minél tovább bírod ki, hogy nem rohansz oda a vonyító kölyökhöz.

Mit teszünk általában ugyanis ebben a helyzetben? Ha a sír a kutya, oda megyünk és simogatásainkkal, gügyögéseinkkel megvigasztaljuk. Mit csinálunk ilyenkor valójában? Megdicsérjük, hogy sírt, és elvárjuk, hogy ezt tegye minél többször. A kutya felfogása igen egyszerű: az adott állapotot a gazdi, ha rászól, megfékezi, ha megdicséri, arra sarkallja, hogy többször tegye. Ugyanez a helyzet a szobatisztaságra szoktatásnál is. Elég, ha a kint elvégzett dolgát megdicsérjük, a bentit pedig csírájában elfojtjuk, azaz, ha látjuk, helytelenül a szőnyegre készül pisilni, rászólunk, hogy „nem”. Ha az akcióról lekésünk, már bánhatjuk.

Érdemes a legapróbb kérdéseinkkel is kutyapszichológushoz, gazdiképzőhöz fordulni, a kölyökkori félelmek, csínytevések ugyanis, ha nincsenek kezelve, felnőtt korra, annyira elhatalmasodhatnak, hogy felemésztik a gazdi és a kutyus minden energiáját. 

Szobatisztaságra szoktatást itt olvashatod: Lesza.om