kóbor kutya

2012. június 12.

A látszat néha csal

A látszat néha csal!

Biztos érezted már főleg új környezetben, ismeretlen társaságban, hogy meg se mersz szólalni, nem is ismersz magadra. Visszahúzódó voltál és szerény, pedig nincs panasz a beszélőkédre, és szeretsz középpontban lenni.

Egy kutya, ha új gazdához kerül, ugyanígy megszeppen egy kicsit. Első napokban ismerkedik az új környezetével, az új családtagokkal, szokásokkal, tárgyakkal, élményekkel. Visszahúzódó, csendes, a szokásosnál nyugodtabb, talán félénk is. Kedves Gazdi, ekkor ne dőlj be neki! Tudd, hogy általában egyik kutya sem úgy viselkedik az első napokban, mint ahogy korábban azt tette az anyjánál, a tesó kölyköknél, a régi gazdánál, vagy az utcán! Az első napok a megismerkedés pillanatai. Éppen ezért az új kutya tulajdonosnak folyton résen kell lenni, tekintete mindig a kutyán legyen, hiszen nem tudhatja, mit csinál az eb, ha meghallja a porszívó hangos motor zúgását, vagy hogyan reagál a pórázra és a nyakörvre, idegen kutyák szaglászására, emberek simogatására. (tovább…)

2012. június 11.

Kóbor kutya, befogadott kutya!

A kutya akarjon velünk jönni, ne mi vigyük haza!

Valaki úgy gondol rá, mint a követendő sorsra, valaki áldásként éli meg, valaki teherként, és vannak, akik bele sem gondolnak, mivel jár mindez!

Mi történik, ha ránk talál egy kutya az utcán? Körülnézünk, van-e gazdája, majd ha megbizonyosodtunk, hogy senkit nem érdekel rajtunk kívül az a szegény pára, elgondolkodunk azon, mit kellene tennünk. Tovább menni, és ott hagyni a kutyát, hogy a környéken maradjon, és esetleg haza találjon, vagy magunkkal vinni és befogadni?! A kutyavállalás nagy elhatározás, át kell gondolni okosan, felelősség teljesen! De mi történik, ha nincs idő az elgondolásra, csak az elhatározásra? (tovább…)