«

»

Hogyan (ne) csináljunk lúzert a párunkból?!

Engedjük el a kutyánkat, és fogjuk meg a párunk kezét!

Bár abban mindenki egyet szokott érteni, hogy fontos, hogy a gyermek mindkét szülőre hallgasson, hogy a felnőttek mindig közös állásponton legyenek, és egymás döntését ne kérdőjelezzék meg, legalábbis ne pont a gyerek előtt, mégis sokszor ellentmondásos az, amit mondanak és az, ahogy cselekednek. A kutya sok családban gyerekpótlék. Azaz a kutyával úgy viselkednek, ahogy a gyerekkel tennék. Ez nem véletlen, egy eb sokszor viselkedik „gyerekesen”, játékosan, szőrös plüssfiguraként könnyen belopja magát az emberek szívébe. A kétlábúak, pont úgy, mint a négylábúak, feltétel nélkül tudnak szeretni, és imádják, ha szeretve vannak. Az irigy, mint a kutya mondás, pedig az emberekre is ráruházható. Gyakori, hogy egy párkapcsolatban, ahol még nincs gyerek, csak a „gyerekesen viselkedő kutyus, elindul, szinte észrevétlenül és egyáltalán nem tudatosan, egy versengés kettőjük között.

Verseny a kutya szeretetének, bizalmának, engedelmességének a kivívásáért és megtartásáért. Mit értek ezen? Ha az egyik gazdihoz hívó szóra mindig odamegy a kutya, míg a másik gazdihoz nem, akkor az egyik csendben nyugtázza magában, hogy nyert, a másik pedig, hogy vereséget szenvedett, feleslegesen jártatja száját, mert a kutya füle botját nem mozgatja, ha szól hozzá, bezzeg a párjához szó nélkül is oda siet. Ez az igazi kudarc élmény. Ha az egyik gazdi kér valamit az ebtől, de az rá se hederít, míg a másiknak rögtön engedelmeskedik, könnyen lehet, hogy a folyton hoppon maradt gazdi elveszti érdeklődését a kutya iránt, beletörődik, hogy rá nem hallgat, hogy ő nem képes irányítani, hogy ő… egy lúzer! Valójában a csalódást nem a kutya okozza az emberekben, nem miattuk szégyellik el magukat a gazdik, hanem a párjuk előtt érzik a szituációt kínosnak. Legtöbb ilyen esetben arra kérik a kutyanevelőket, hogy változtassák meg a kutyát, hogy hallgasson mindkét gazdijára, pedig valójában, nem az ebet, hanem a gazdikat kellene megregulázni, és rávenni őket arra, hogy kommunikáljanak egymással. Ha ugyanis tényleg azon az állásponton vannak, hogy fontos, hogy a négylábú gyerek mindkettőjükre hallgasson, hogy ne bírálják fölé egymás döntését, akkor cselekedjenek is e szerint. Segítsék a másikat! Ha a kevésbé határozott gazdi behívja a kutyát, de az eb a másikhoz megy oda, akkor az, akihez odament, szóljon rá a kutyára, hogy „mit csinál, miért nem hallgat a gazdira, szidja le, és hessegesse el magától, hogy biztonságért ahhoz fusson, aki valójában magához hívta. A dominánsabb gazdi ne örüljön, hogy mindig hozzá megy a kutya, hanem vegye rá az ebet, hogy azt csinálja, amit másik kér tőle. Sajnos ilyenkor, vagy csak tudomásul veszik a párok, hogy csak egy falkavezér lehet. (Ami nem igaz!) Vagy az egyik gazdi elszomorodik, felteszi lúzer álarcát, míg a másik vállat von, hogy igen, így szokott ez lenni. Ha a gazdik egymás mellé állnak, és segítik egymást jóban-rosszban, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor a kutya sem fog kilógni és beilleszkedik a gazdik között érezhető erős kötelékbe. Hogy várhatjuk el kedvencünktől, hogy minden családtagra hallgasson, ha mi sem hallgatunk egymásra, sőt olykor-olykor még, ha nem is fizikálisan, de elgáncsoljuk egymást?! Hagyjunk fel a versengéssel, hisz abban nem győzhet mindenki. Vereséget mérni a szerelmünkre pedig a legnagyobb tiszteletlenség, ha viszont nem tiszteljük annyira párunkat, hogy még a kutya nevelésben szembe szállunk vele, akkor ne csodálkozzunk, hogy kedvencünk is tojik majd az „ügyeletes lúzer” fejére.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A hozzászólás szövegében az alábbi HTML kódok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>