«

»

Megszokások rabjai

Várakozással teli öröm!

A mamámat és magyar vizsláját szombatonként szoktam látogatni. Mamám elmondása szerint minden egyes szombaton már délelőtt kimegy a kutya az udvarba, odaül a bejárati ajtóhoz és figyeli, hogy mikor jelenek meg. Még azokon a szombatokon is vár engem, amikor, nem megyek. A mamámnak ugyanis tudok szólni, hogy például elutazok, és ne várjon, de Mandulának, nem tudok! Állítólag se hétfőn, se kedden, se szerdán, se csütörtökön, se pénteken, se vasárnap nem ül az ajtónál várakozva, csak és kizárólag, szombaton. Nagy tud ám lenni az öröm, ha megérkezem, de képzeljék, nem csak a megszokott napon tud nekem örülni, hanem a hét bármelyik másnapján, más napszakjában. Mert bár a kutya szereti a megszokott dolgokat, hisz tud hozzá alkalmazkodni, de annak még jobban tud örülni, ha váratlanul toppanok be, amikor nem is számít rám. A mamám persze, ha nem szólok oda időben, hogy máskor megyek, mindig megjegyzi, hogy nem is várt, hogy , hogy itt vagyok stb. A kutya……ő nem kérdez, csak örül, ugrál, csóválja a farkát, és készen áll a közös játékra.

Minél idősebb az ember, annál több a heppje, annál több a berögzült, olykor-olykor megrögzült tevékenysége, megszokása. Már a reggeli felkelésnél, készülődésnél is mennyi felvett, tanult, vagy éppen kialakított szokást alkalmazunk nap, mint alkalmazunk. Ott van például a kávézás és annak szertartása, a fogmosás és öltözködés sorrendje. A megszokásokhoz annak ellenére, hogy a legtöbb ember nem szereti, mégis ragaszkodnak hozzájuk. Bár igen sokan vágyakoznak is a változások után, és unják a megszokott dolgokat napi rutinként ismételni, mégis- legtöbben- belenyugszanak az ismertbe, és nem lépnek az ismeretlenbe.

Miért van az, hogy kutyánk bepörög, ha jön a szombat vagy éppen ha gazdája felveszi a cipőjét? A nadrág, a felső felhúzásakor még csendes szemlélője a reggeli készülődésnek, sőt még a fésülködést, sminkelést is türelmesen végig várja, ám a cipőnél, elszabadul a pokol. Miért? Valószínűleg a cipő, készülődési procedúránk legutolsó momentuma. A kutya nap, mint nap végig nézi gazdáját, és a reggeli szokásait, így könnyű kiszámítania, hogy mikor jön el a séta, a közös szabadtéri játék ideje. Persze, hogy nem tombol akkor, amikor még tudja, hogy a gazdinak legalább félóra, mire rendbe hozza magát és kijön a fürdőszobából. H a procedúránk legutolsó lépcsőfoka nem a cipő felvétele, hanem a táska, kulcs, telefon megkeresése, akkor kedvencünk, ennek a kutató munkának örül majd a legjobban. Négylábú társunk csöppnyi odafigyeléssel igen rövid időn belül képes kiismerni minket, azaz felépíteni magában, és megjegyezni a gazdi szokásainak sokaságát . Ha van például külön kutyasétáltató cipőnk, akkor arra is gyorsan rájön a kutya, hogy a gazdi vele, vagy nélküle szeretne útra kelni.

Annak ellenére tehát, hogy az emberek utálják a megszokásokat, a monotonitásokat, mégis könnyen a rabjaivá válnak. A legrosszabb az, ha maga a kutyasétáltatás is a napi rutin részévé válik. Sokszor nem csak az időpont, de még a séták útvonala is ugyanaz napról- napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről-évre és egyszer csak azt veszik észre a gazdik, hogy már nem teszi boldoggá őket a kutyasétáltatás, azaz maga a kutya, akivel közös időt tölthetnek el rendszeresen. Olykor nyűg, mintsem boldogság, haza rohanni, megpisiltetni „élettársunkat”. Pedig az elején……..biztos mindenki emlékszik az első pár napra, hónapra, amikor az új kis jövevénnyel boldogabbnál boldogabb perceket töltöttek el. Amikor élmény volt haza rohanni hozzá, az első séta, az első trükk, amit megtanult az eb, amikor képes volt még elveszni a gazdi, kedvence, a világra oly nyitott tekintetében. Mi változik az idővel? Eltűnnek az élmények! Miért? Mert nem is törekszünk rá, hogy újabbakat szerezzünk. Mert az ember akkor érzi biztonságban magát, és ezáltal egy képzeltbeli boldogságként azt értelmezi, ha minden úgy történik, ahogy azt, ő megszokta. Ha elveszik például az embertől a megszokott parkolóhelyét, ahol nap, mint nap leáll esténként, hiába van még szabadon 3-4 hely is, már nem boldog, hanem ideges, hogy nem tudott a saját, megszokott helyére állni. Nem gondolja át, hogy van még több parkkolóhely is, lehet kicsit messzebb a bejárattól, de, van még hely! Nem tudunk egy idő után örülni annak, ami nem a megszokott, pedig mindig azt hangoztatjuk, hogy elegünk van a megszokásokból. Ha viszont nemcsak hangoztatnánk, hanem tennénk is érte, akár azzal, hogy a jót és nem a megszokottat látjuk meg a dolgokban, már változatosabb lenne minden napunk.

A kutya miért tud örülni minden reggel, ha a gazdi megfogja a pórázt és felhúzza a cipőjét? Mert a kutyák még a megszokásokat is szeretik. Sőt, ha rendszer van az életükben, akkor könnyebben tudnak alkalmazkodni a gazdi által felépített szabályokhoz. Mikor, hol kell pisilni, kakilni, mennyi idő van a szaglászásra, mennyi ideig kell egyedül lennie stb.

A megszokásokat tehát mi alakítjuk ki, és éppen ezért mi is tudunk rajta változtatni, ha szeretjük, biztonságot ad a napi rutin, örüljünk neki, ha minden úgy alakul, ahogy eltervezzük. Ha beleuntunk a szokványos napokba, a monotonitásba, változtassunk, örüljünk neki, ha valami keresztbe húzza a számításainkat, például egy kutya, aki megtanulja a gazdi szokásait, alkalmazkodik hozzá, és képes a napi rutintól is boldog lenni.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A hozzászólás szövegében az alábbi HTML kódok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>