«

»

Kié legyen a kutya?

Nem kell lemondani róla, csak elengedni!

A kutya a legjobb barátunk, az egyik, vagy az egyetlen gyerek a családban! A kutya egy drága kincs, amelynek értéke pénzben nem mérhető. A legcsíntalanabb eb is képes belopni magát a gazdi szívébe, a tetteivel, a tekintetével, a hűségével, a hálájával, a jelenlétével. No, de mi történik, ha két ember is megszerette a kutyust, ha „apa” és „anya” is felelősséget vállalt érte, mindketten gondoskodtak róla, ám a pár egyszer elhatározza, külön utakon folytatják! Kié lesz ez esetben a kutya?

Egy kutyát csak szeretni lehet! Sajnos, ennek ellenére, praxisom során nem egy, nem két embertől hallottam ezt a hihetetlen és egyben fájó mondatot, hogy”utálom ezt a kutyát!” Persze minden esetben tudtam, hogy nem gondolják komolyan, hiszen akkor nem hívnának ki engem, nem áldoznának ezek a gazdik energiát, időt és pénzt arra, hogy megneveljük a reménytelen esetnek tűnő ebet.

Pont azért, mert négylábú társaink annyira mások, mint mi emberek, mert annyival jobban tudnak örülni a kicsi dolgoknak is, mint mi, mert annyira önzetlenül szeretnek, mert olyan hálásak tudnak lenni, egy apró érintésért, mert mindig mi vagyunk számukra az elsők, annyira kötődnek hozzánk, hogy el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. De, mi történik akkor, ha annak ellenére, hogy nem akarjuk, mégis el kell engednünk szeretetünk legféltettebb alanyát, a kutyát?! Mi alapján dől el, hogy kié legyen?

Nos, egy biztos, nem a bíróság fogja kimondani az ítéletet, hanem mi magunk! Csak az amerikai filmekben valósul meg az, hogy az elvált pár kutya elhelyezési perre viszi az ügyet! Az egykori szerelmeseknek, felnőttek módjára kellene megbeszélnie és megértenie, hogy kinél lenne jobb helye a kutyának. Kinek van rá több ideje, kinek van arra pénze, hogy vitaminokat iktasson a kutya eledelébe, ki tud neki többet és jobbat adni?! Nos, ez a ritkább eset. Egy szakításnál ugyanis legtöbbször nem közös megegyezéssel válnak el egymástól a párok, hanem az egyik kimondja a végítéletet, a másik pedig elszenvedi, annak ellenére, hogy már a kapcsolatban is szenvedett. Az ego nagyúr az embereknél, így ha csorba esik rajta, megpróbálják valamivel kompenzálni, legyen az akár a kutya, akit „csak azért is” elveszünk a volt partnertől. Ilyenkor jönnek a problémák. Mindkét fél ugyanannyira ragaszkodik az ebhez, ki ezért, ki azért, és egyikőjük sem enged! Ideig- óráig, hetekig- hónapokig, akár évekig, attól függ, ki mennyire kitartó, működik ez az „itt is van egy kicsit a kutya és ott is”, de hosszú távon, mindkettőnek szörnyű! Vajon működik az okos ember, szamár szenved elv ilyenkor? Szerintem nem, hiszen lehetsz okos, de ha érzelem kerül a dologba, biztos nem az eszedre, hanem a szívedre hallgatsz! Mi akkor a megoldás? Oh, ha tudnám! A „nagy okosok” azt mondják, ahhoz, hogy megkapd, amire nagyon vágysz, el kell engedned azt a valamit, vagy valakit, akihez, amihez nagyon-nagyon, őrülten ragaszkodsz! Nem kell lemondani róla! Az más, sőt lemondani soha nem szabad a vágyakról, az álmokról, csak meg kell adni az esélyt arra, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell! Nem azért, mert nagyon akarjuk, hanem azért, mert képesek vagyunk annyira szeretni, hogy el is tudjuk engedni! Lehet, fatalistának tűnik ez a gondolatsor, de az évek során megannyiszor megtapasztaltam már, hogy mindig úgy történnek a dolgok, hogy az a végén jó legyen! Első pillanatban, amikor nem vettek fel abba a gimibe, ahova elsőnek jelentkeztem, majd meghasadt a szívem, majd felvettek a listám második helyére, és azt hiszem a legjobb suliba járhattam, remek tanáraim voltak és segített az élet abban is, hogy rájöjjek, mi az, amit hivatásszerűen űznék, egész életemben! Nos, először egy-egy dolog talán fáj, szomorúnak tűnik, reménytelennek is, de aztán mindig jön valami, ami megmagyarázza a korábbi helyzetet, ami választ ad arra, hogy akkor miért kellett szenvedned, a szenvedést pedig mindig a boldogság váltja fel. Ha elengeded a kutyusod, fájni fog, piszkosul, belehalsz a szíved fájdalmába, mintha meghasadna, de ezt az érzést csak és kizárólag az öröm tudja fel- illetve leváltani. Így kutyusod elvesztésének szívbe markoló fájdalmát, talán pont az gyógyítja majd meg, amikor visszakapod hűséges társad, örökkön-örökére, pont, mint a mesékben! Azaz boldogan élhettek utána addig, amíg meg nem haltok! Aki nem hiszi, járjon utána!


1 comment

  1. P-M.A

    Köszönöm!
    A szívemből szoltál!
    Ilyen esetben,nem segít más,csak a tudazosság,és az életbe vetett hitünk!
    Hiába okoljuk a másikat,és bosszankodunk,hogy mért így alakult?
    Az nem visz előrébb,ezzel csak saját magunkat szenvedtetjük!
    És talán már rá is jöttél,hogy sohasem tudod elveszíteni azt,aki egyszer az életben már megérintett.
    Az elngedéshez hozzátartozik az elfogadás,és a bizalom az élet felé,a tudat,hogy mindenki azt kapja az életben, amit kell,hogy kapjon,és akkor,amikor meg kell,hogy tapasztalja!
    Szép napot!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A hozzászólás szövegében az alábbi HTML kódok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>