«

»

Reménytelen eset?

Létezik-e olyan, hogy reménytelen eset? Létezik-e olyan kutya, akinek viselkedési zavarain már nem lehet segíteni? Sok gazditól hallottam már, hogy kedves, aranyos kutyájából, egyik pillanatról a másikra vadállat lett. Mit tehet ilyenkor egy gazdi? A kutyatartás felelősséggel jár, pont ezért, és az érzelmi kötődés miatt, tétován áll a helyzet elé. Évekig eggyek voltak, a legjobb barátokká váltak, hűséges társakká, családtaggá. Majd jött egy tragédia, leginkább a gazdi lelkében. A tragédia gyökere, az értetlenség! Tétován áll a helyzet előtt, mintha nem ismerne rá, saját négylábú barátjára. A legrosszabb, ha az értetlenség, félelembe csap át! Főleg az idősebb, hat-nyolc éves kutyák személyisége megváltozik, átváltozik. Valaki nyugodtabb, türelmesebb lesz, más pedig ingerültebb. Olyan ez, mint egyepilepsziás roham, egyik pillanatról a másikba, hatalmába ragad egy nem várt, kellemetlen, akár fájdalmas érzés. Vannak kutyák, akik tizedmásodperc alatt változnak át, fenevaddá! Erről nem tehet sem a gazdi, sem a kutya. Ez pusztán biológia! Mit tehetünk, habár kutyánk kedves, csendes, mégis bennünk van a félelem, és annak képzete, hogy bármikor támadhat? Az ismerős, kevésbé kutyabarátok, az altatást javasolnák, egyrészt, hogy megvédjék a gazdit, akin már több sebet ejtet a kutya, a testén és a lelkében egyaránt, másrészt a kutya kiszámíthatatlansága miatt, ezt látják a legkönnyebb, legegyszerűbb megoldásnak.

http://www.videokedvenc.hu/video/oregedessel_kapcsolatos_szubklinikai_valtozasok_a_kutyanal

Mit mond erre egy kutyapszichológus? Hm, azt tudom, én mit gondolok róla! Piszok nehéz dolog! Egy kollégának sem kívánom ezt az érzést! Hisszük, hogy a kutyák a jelenben élnek és törekednek a legjobbra, a legharmonikusabb lelki állapotra, viszont azt is érezzük, hogy a döntést a változáshoz nem mi, nem is a gazdi, hanem a kutya hozza meg! Mi csak segítünk neki jól dönteni! Minél idősebb az eb, annál nehezebb hatni rá! Nem csak megváltoznak, de meg is makacsolják magukat! Érthető, nagyszüleinket is nehéz az internetre szoktatni, korukból adódóan nem értik a modern kor vívmányait, és nem is akarják elsajátítani azt. Az öreg kutyusok is nehezen tudnak visszaváltozni, legtöbbjük magányosan halnak meg, ugyanis a gazdája félelmet érez irányukba, ez távolságtartáshoz, majd közömbösséghez vezet, persze rengeteg lelki fájdalommal együtt. Mit gondolok? Egy esélyt mindenki megérdemel, mindenkinek meg kell adni. Ha sorozatosan elborul a kutya agya, akkor se mondjunk le róla, kössünk inkább kompromisszumokat! Nem szereted, ha törlöm a lábad?- ezután nem teszem!

Valahogy minél tovább fenn kell tartani a nyugodt állapotot és nem kihívni magunk ellen a Sorsot! Gyakran a gazdi képtelen elvonatkoztatni attól, hogy kutyája bármikor támadhat. Érthető, kiismerhetetlen lett az eb, ám a képzelet által, hogy belegondol olyan szituációkba, ami a múltban történt meg, kihat a jelenre, jövőre! Létezik reménytelen eset? Nem, ha a remény hal meg utoljára!

Tanács gazdiknak: ha kialakult bennünk a félelem, de ragaszkodunk társunk közelségéhez, vegyünk vagy anyagból, vagy bőrből szájkosarat. A fémmel is tud sebeket ejteni rajtunk a kutya, így azt nem ajánlom! Hogyan szoktassuk szájkosárhoz az öreg négylábút? Mielőtt elkezdenénk, ne adjunk neki egy nap enni, vagy csak keveset. Az éhség nagyúr, hát kihasználjuk. Első alkalommal, reggel, délben, este tegyünk egy falatot a szájkosárba, majd azt tegyük a szőnyegre. Ne reagáljuk le, ha orrát a kutya beleteszi szájkosárba a falat kivételekor, legyen ez egy természetes, akár közömbös dolog! Az esti falat kivételekor, már adhatunk neki vacsorát. A következő nap is ismételjük meg háromszor, majd a következő két nap, kétszer. Ennyi idő elég ahhoz, hogy a kutya ne is sejtse, miben törjük a fejünket. Harmadik este ismét ne kapjon vacsit, vagy csak keveset. Negyedik nap a jutalomfalatot tegyük a szájkosárba, majd a tenyerünkbe, így vegye el a kutya az ételt, ha elvette, nincs simogatás, hisz kapott jutalomfalatot. Ezt három-négy napig, naponta egyszer hajtsuk végre. A héten tanuljuk is meg, a szájkosár bekapcsolását, akár egy plüss figurán gyakorolva, ezt a kutya ne lássa. Minden alkalommal, ha tenyerünkbe szorított szájkosárból eszik, legyünk nyugodtak, lélegezzünk mélyeket! Ha feszültek vagyunk, el se kezdjük! Jön az utolsó nap, falat a kosárban, az a tenyerünkbe, majd jön a bekapcsolás. Ne engedjük, hogy kutyánk le akarja szedni, tereljük el a figyelmét, a kedvenc játékával, sétával. Olyat csináljunk vele, amit szeret. Ne váljunk izgatottá, maradjunk kimértek. Szájkosár marad! A finomságok mellett, jó dolgoknak is társulniuk kell a szájkosárhoz. Mivel a kutya testi sebet nem tud ejteni rajtunk kosárral a száján, visszatérhet az önbizalmunk is! A legfontosabb a szájkosár legyen a legcsodálatosabb dolog a kutyának, ne pedig egy újabb börtön!


1 comment

  1. Bagdán Andrea

    Szép napot!Köszönet a cikk írójának.Van egy 12 éves németjuhász keverék kutyusom.Már kis korában is nehezen viselte,ha oltást kapott vagy ha csak a szőrét akartuk fésülni.Elszaladt és elbújt,de előfordult,hogy morgott is,jelezve -hagyjál békén.Persze próbáltuk szoktatni,jutalom falat..stb.Ez az idő előrehaladtával rosszabb lett,de csak annyiban hogy most lenne szükség szájfogóra az állatorvosi vizsgálat miatt.Ez a cikk sokat segített nekem,hogyan próbáljam meg hozzászoktatni a szájfogóhoz anélkül,hogy megijjeszteném vagy arra késztetném,hogy agresszív legyen.Köszönettel:Bagdán Andrea

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A hozzászólás szövegében az alábbi HTML kódok használhatók: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>